Egy kirándulás mindig feldobja a kedvem. Főleg, ha új helyre juthat el az egyetemi beadandóktól megfáradt "kutató". Hétvégén egy kétnapos kis utazást szerveztek az egyetemen, félig kötelező jelleggel kapcsolatépítés jelszóval a hallgatóknak. Összesen kb. 110-en vettünk részt az utazáson, ami végeredményben nagyon jól sikerült. Köszönhetően a változatos programoknak, amiket japánosan szinte percre pontos menetrend szerint vezényeltek le.
Sinanszennel utaztunk Nagojáig. Külön kocsit foglaltak nekünk, így nem volt gond, hogy babiloni hangzavarral terheljük az utazóközönséget. Meglehetősen vegyes képet mutathattunk, hiszen 40 országból gyűltek össze a résztvevők. Mind a GRIPS Egyetem valamelyik mester vagy doktori képzésének hallgatói voltunk.
Szóval IC-vel gyorsvonatozás Nagojáig. Na erre biztos felhördülne egy-két japán, de így talán könnyebben érthető MÁV-on nevelkedett honfitársaimnak, hogy mi is az a sinkanszen. Röviden: gyors, pontos, kényelmes. Gyors, mert kb. 240 km/h sebességgel száguldott a mi Nozomi elnevezésű vonatunk. Pontos, mert nem percre, hanem másodpercre pontosan indul és érkezik. Ez különösen izgalmas volt, mikor 110 ember szállt fel, vagy épp le a vonatról a két perces várakozási idő alatt. Kényelmes, mert a három-kettő felosztású ülések jobbak tágasabbak és praktikusabbak, mint egyes repülőgépeken, ráadásul forgathatók is, vagyis az utas kedve szerint egymás felé fordíthatja egységenként azokat. A kalauz még mindig meghajol, mikor ki- vagy belép a vagonba, a büfés kisasszony szintén. Nála egyébként már inkább a vasúti kátyával fizettek a vásárlók, ahogy láttam. Japánban a legtöbb közlekedő nem jegyet vált, hanem bizonyos összeget tölt egy műanyag kártyára (legelterjedtebb a Suica vagy a Pasmo) és azzal közlekedik. Praktikus, mert mindenhol beléptető kapu van, vagyis a bérletet is minden alkalommal csekkelni kell és ezt a kártyát csak oda kell érinteni a leolvasóhoz és már mehet is tovább az ember. Ráadául elég elterjedt már az elfogadása, szinte mindenféle helyen ki van téve a leolvasó egység. Boltokban, belépős helyeken. A múltkor pl. egy buddhista szentélybe lehetett így megváltani a belépőjegyet. Vagy épp taxiban fizetni egy most futó reklám szerint.
Az idővel is szerencsénk volt, lehetett látni a Fudzsit is menet közben.
Érkezés Nagojába még délelőtt. Rögtön buszra szálltunk és irány a nagojai kastély. Óriási park veszi körül az várat, Külön nevezetessége a tetőt díszítő delfin alakú tetőelem a sacsihoko vagy kinsacsi, ami 18 karátos arany bevonatú és egyébként kicsit több, mint 2,5 méter magas és 1,2 tonnát nyom. Ez egyben szimbóluma is a várnak. Talán a felhasznált arany mennyiségének is köszöhetően. Egy olyan adatot találtam, miszerint a mostani díszen 44 kg arany csillog. Darabján. Mert hogy kettő van belőle egy fiú meg egy lány delfin. Eredetileg a tűzvésztől védte a várat. Sajnos a II. világháborúban nem töltötte be rendesen ezt a szerepét. Az amerikaiak ugyanis lebombázták a várat, ami kigyulladt és porig égett.
A vár az egyik oldalról. Méltóságteljesen tornyosul a látogató fölé.
A másik oldalról pedig ezt a hozzáépített csodát lehet látni.
Ezt mind nem lehetett a kastély tetejéről látni, de ahogy járkáltunk a városban is ez volt a benyomása az embernek, hogy van miből építeni a környezetet.
A buszon kaptunk egy kis ellátást. A zöld tea dobozán is a "hazai" vár és a három országegyesítő szerepel.
Ezután az utunk a Toyota kiállítóterméhez majd a motomacsii gyárába vezetett.
Folytatás következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése